Az előző rész tartalmából:
"- Jó napot! Miamá, mármint az édesanyám elájult. Azt hiszem.. alkohol túladagolása van - Képtelen vagyok tovább beszélni, hirtelen tör rám a felismerhetetlen zokogás, és nem is hagy abba, még mikor a mentők kiérnek. A mentősök beviszik anyámat a kórházba, s miután összeszedek néhány ruhát én is épp indulni akarok. De akkor valaki áll a kocsim mellett. Hogy a picsába jutott el ide?!"
"- Jó napot! Miamá, mármint az édesanyám elájult. Azt hiszem.. alkohol túladagolása van - Képtelen vagyok tovább beszélni, hirtelen tör rám a felismerhetetlen zokogás, és nem is hagy abba, még mikor a mentők kiérnek. A mentősök beviszik anyámat a kórházba, s miután összeszedek néhány ruhát én is épp indulni akarok. De akkor valaki áll a kocsim mellett. Hogy a picsába jutott el ide?!"
Eliott
AZ ODAÚTON EGY SZÓT SE SZÓLTUNK. BRIANA KIBÁMULT az ablakon, én pedig nem akartam
zavarni. Azzal, hogy követtem őt a házhoz, ahol lakik, talán őrültség volt.
Valami azonban azt súgta, hogy tudnom kell, hol lakik. És milyen jól tettem,
hogy utána mentem! Felém fordítja fejét és hirtelen megértem, hogy mit érez.
Elhagyatott, elhagyott. A jobb kezemet leveszem a kormányról és az ő apró
kajára csúsztatom.
- Köszönöm, hogy itt vagy – suttogja, amikor kiszállunk a kocsiból. Nem
engedte, hogy kinyissam neki az ajtót, hamarabb kiszállt, mint én. Az már
egyszer biztos, hogy nem olyan lány, mint a többi.
- Ezt nem szokás megköszönnöd – mosolygok. Ahogy látom az arcán azt a szégyenlős mosolyt, nekem is vigyorognom kell. Lassan 5 éve nem voltam ennyire felszabadult, és ez nagyon jól esik. Lehatja fejét, összekulcsolt ujjainkat nézi. Lágy hangon szólal meg:
- Menjünk be!
Bólintok, és együtt indulunk fel az anyjához. Közben azért nem kerüli el a figyelmemet a falak színe, a fertőtlenítő szag, s megremeg a lábam. Nem akarom ezt érezni, még is feltörnek bennem az emlékek, könny szökik a szemeimbe.
Bria megérzi a szorongásomat, mert megáll, és szembe fordít magával. De amíg én azt hiszem, hogy értem aggódik, más témáról kezd el beszélni:
- Maradj kint, kérlek – Szeme véraláfutásos, bizonyára a sok sírástól. Megígértem magamnak, hogy nem hagyom egyedül.
Megrázom a fejem, ujjaim még mindig az övéivel vannak összekulcsolva.
- Nem szeretnélek egyedül hagyni az anyáddal. Láttam a karodon lévő kék foltot, Briana – Nem emelem fel a hangom. Bátorítóan megszorítón karját, kezemmel körbefogom rózsás arcát.
- Eliott, kérlek – mondja, hangja suttogósan, halk. Bólintok, kezemet lassan elveszem az arcától, de előtte végigsimítok alsó ajkán, amitől megremeg, és elkapja az arcát. Odasétálunk egy pufók asszonykához, akinek világoskék szaténruhája a térdéig ér, kezében pedig iratokat tart. Tekintete felvillanyozódik, amikor meglát minket, gondolom, már nem igazán keresi senki se a társaságát. Az igazat megvallva, mi se őt keressük.
- Jó napot – kezdi Bria. – Meg tudná nekem mondani, hogy Mrs. Jodie Monaah melyik szobában fekszik? – Az asszonyság arcáról lehervad a széles mosoly, és mormogva egy kis termetű recepcióshoz vezet bennünket.
- Ezek itt ketten Jodie-t keresik. Tudod, a piás asszonyt, aki múltkor rámászott Mercell dokira - motyogja a nénike a másiknak.
- Ezt nem szokás megköszönnöd – mosolygok. Ahogy látom az arcán azt a szégyenlős mosolyt, nekem is vigyorognom kell. Lassan 5 éve nem voltam ennyire felszabadult, és ez nagyon jól esik. Lehatja fejét, összekulcsolt ujjainkat nézi. Lágy hangon szólal meg:
- Menjünk be!
Bólintok, és együtt indulunk fel az anyjához. Közben azért nem kerüli el a figyelmemet a falak színe, a fertőtlenítő szag, s megremeg a lábam. Nem akarom ezt érezni, még is feltörnek bennem az emlékek, könny szökik a szemeimbe.
Bria megérzi a szorongásomat, mert megáll, és szembe fordít magával. De amíg én azt hiszem, hogy értem aggódik, más témáról kezd el beszélni:
- Maradj kint, kérlek – Szeme véraláfutásos, bizonyára a sok sírástól. Megígértem magamnak, hogy nem hagyom egyedül.
Megrázom a fejem, ujjaim még mindig az övéivel vannak összekulcsolva.
- Nem szeretnélek egyedül hagyni az anyáddal. Láttam a karodon lévő kék foltot, Briana – Nem emelem fel a hangom. Bátorítóan megszorítón karját, kezemmel körbefogom rózsás arcát.
- Eliott, kérlek – mondja, hangja suttogósan, halk. Bólintok, kezemet lassan elveszem az arcától, de előtte végigsimítok alsó ajkán, amitől megremeg, és elkapja az arcát. Odasétálunk egy pufók asszonykához, akinek világoskék szaténruhája a térdéig ér, kezében pedig iratokat tart. Tekintete felvillanyozódik, amikor meglát minket, gondolom, már nem igazán keresi senki se a társaságát. Az igazat megvallva, mi se őt keressük.
- Jó napot – kezdi Bria. – Meg tudná nekem mondani, hogy Mrs. Jodie Monaah melyik szobában fekszik? – Az asszonyság arcáról lehervad a széles mosoly, és mormogva egy kis termetű recepcióshoz vezet bennünket.
- Ezek itt ketten Jodie-t keresik. Tudod, a piás asszonyt, aki múltkor rámászott Mercell dokira - motyogja a nénike a másiknak.
Kezeim
megfeszülnek Briana csípőjén. Ez a nő akkor is itt volt már, amikor… Szóval egy
bizonyos helyzetben. A gömbölyded hölgy tekintete megakad rajtam, és éppen
mondani akar valamit, amikor Bria a pulthoz támaszkodik és félelmetesen
közelről a nőre ordít: - Hol az anyám?
Még én is megilletődök a hirtelen hangnemváltástól. A nénike szeme szikrákat szór, ahogy Briára néz.
- Kislány, ne ordítozzál már! Az anyádtól örökölted ezt a hangnemet? Pff – szentimentális sóhajtás hagyta el a recepciós száját. Megfogom Bria kezét és magamhoz húzom, közben mindketten a nőre nézünk, aki a pillantásomtól elpirul.
- Hölgyem, legyen szíves elmondani, hogy hol van Briana édesanyja! – kérem, a hangom csöpög az elfedett gúnytól.
- Szervusz, Eliott. A barátnőd anyja a kétszázhetvenhetes szobában fekszik, és hamarosan átszállítják a detoxikálóba. Remélem kielégítettem a válaszát, hölgyem. Eliott – Amikor a nevemhez ér, kedves hangot üt meg. Ez a nő még mindig emlékszik rám. Pedig csak 5 éves lehettem, azt hiszem. Bria gúnyos mosolyt ölt a recepciósra, aztán elindul a fent említett szoba felé.
- Maradj a váróban, kérlek – Lágy csókot lehel az arcomra, talán nem is veszi észre, mennyire gyengéd, puha ez az érintés. Nedves, telt ajkai súrolják frissen borotvált arcomat.
Bólintok, aztán nézem, ahogy vékony alakja eltűnik az egyik sarkon. Leülök a fehér székek egyikére, és a fülembe teszem a headset-emet. Lágy Mozart dal kezdődik, azt hiszem a Varázsfuvola egyik részlete. Mintha angyalok játszanának hárfáikon, lehunyom szememet, átadom magam a dalnak.
10 perc telhet el, a dal még mindig szól, ám már nem a fülemből. Egy fekete hajú nő foglal helyet a mellettem lévő széken, és lopott pillantásokat vet felém. Egy percen belül legalább ötöt. Kikapcsolom a készüléket, és a nőre pillantok.
- Bocsásson meg, hölgyem, de mit néz rajtam ennyire? - kérdezem, hangomban semmilyen flörtölés sincs. Egyszerűen csak ideges vagyok. És nem a nő miatt.
Elmosolyodik, felismerés csendül hangjában: - Eliott Bomer? Kennedy Mormadt vagyok, a Daily News újságtól. Üdvözlöm... - felpattan, kezet akar rázni velem. Értetlenül bámulom, és nem nyújtom a kezem.
- Nem válaszolok semmire! - morgom. A nő leül, és megbántva néz rám.
Még én is megilletődök a hirtelen hangnemváltástól. A nénike szeme szikrákat szór, ahogy Briára néz.
- Kislány, ne ordítozzál már! Az anyádtól örökölted ezt a hangnemet? Pff – szentimentális sóhajtás hagyta el a recepciós száját. Megfogom Bria kezét és magamhoz húzom, közben mindketten a nőre nézünk, aki a pillantásomtól elpirul.
- Hölgyem, legyen szíves elmondani, hogy hol van Briana édesanyja! – kérem, a hangom csöpög az elfedett gúnytól.
- Szervusz, Eliott. A barátnőd anyja a kétszázhetvenhetes szobában fekszik, és hamarosan átszállítják a detoxikálóba. Remélem kielégítettem a válaszát, hölgyem. Eliott – Amikor a nevemhez ér, kedves hangot üt meg. Ez a nő még mindig emlékszik rám. Pedig csak 5 éves lehettem, azt hiszem. Bria gúnyos mosolyt ölt a recepciósra, aztán elindul a fent említett szoba felé.
- Maradj a váróban, kérlek – Lágy csókot lehel az arcomra, talán nem is veszi észre, mennyire gyengéd, puha ez az érintés. Nedves, telt ajkai súrolják frissen borotvált arcomat.
Bólintok, aztán nézem, ahogy vékony alakja eltűnik az egyik sarkon. Leülök a fehér székek egyikére, és a fülembe teszem a headset-emet. Lágy Mozart dal kezdődik, azt hiszem a Varázsfuvola egyik részlete. Mintha angyalok játszanának hárfáikon, lehunyom szememet, átadom magam a dalnak.
10 perc telhet el, a dal még mindig szól, ám már nem a fülemből. Egy fekete hajú nő foglal helyet a mellettem lévő széken, és lopott pillantásokat vet felém. Egy percen belül legalább ötöt. Kikapcsolom a készüléket, és a nőre pillantok.
- Bocsásson meg, hölgyem, de mit néz rajtam ennyire? - kérdezem, hangomban semmilyen flörtölés sincs. Egyszerűen csak ideges vagyok. És nem a nő miatt.
Elmosolyodik, felismerés csendül hangjában: - Eliott Bomer? Kennedy Mormadt vagyok, a Daily News újságtól. Üdvözlöm... - felpattan, kezet akar rázni velem. Értetlenül bámulom, és nem nyújtom a kezem.
- Nem válaszolok semmire! - morgom. A nő leül, és megbántva néz rám.
- Nem akartam öntől semmit se kérdezni - sóhajt, és karba teszi a kezét. Oldalra nézek, ki az ajtón. Briana még nem jött vissza.
- Szép napunk van, nemde? - kérdezi, ezzel pedig témát is vált. Ja, egy percig se gondolkoztam ma az időm. Minden olyan gyorsan történt, és még csak vasárnap délután négy óra van.
Megvonom a vállam. - Biztos.
- Tegezhetnénk egymást, nem? - mosolyog. Fülbemászó a viselkedése, idegesít is.
- Szép napunk van, nemde? - kérdezi, ezzel pedig témát is vált. Ja, egy percig se gondolkoztam ma az időm. Minden olyan gyorsan történt, és még csak vasárnap délután négy óra van.
Megvonom a vállam. - Biztos.
- Tegezhetnénk egymást, nem? - mosolyog. Fülbemászó a viselkedése, idegesít is.
- Nekem aztán mindegy.
- Akkor szia, Eliott - megint feláll, de most a karjába von. Kiszabadulok keskeny karjaiból, letörlöm az arcomról vörös rúzsa foltját, és visszaülök a helyemre. Az ajtóban Bria áll, kisírt szemekkel, az eddig gyönyörűen összefogott hajából most pár száll hullámosan áll szerteszét. Felpattanok, és a karomba vonom, mielőtt újra zokogásban nem tőr ki. Szent szar! Mennyire sír, és milyen védtelen.
- Viszlát, Eliott - szólal meg a hátam mögül egy nyájas hang, amitől oldalra nézek. Az előbb megismert Kennedy áll mellettem, és engem meg Briát néz, aki most már felemelte a fejét.
- Kennedy, ő itt Briana Monaah, az egyik barátom - kezdem, és a barát szónál megszorítom Bria kezét. Még csak 2 napja ismerjük egymást, de azt hiszem.. Nem. Tudom, hogy nekem ő kell! - Bria, ő pedig Kennedy Mormadt, a Daily News-tól. Kennedy mi épp indulni készültünk. Szia - Ezzel megfogtam Briana kezét, és elvezettem attól a nőtől.
- Jól vagy? - kérdezem, amikor kinyitom neki az ajtót, és megvárom, míg beköti magát. Amikor én is beszállok a kocsiba, látom, hogy hatalmas szemeivel engem néz, és alig bírja visszatartani a sírást.
- Anyát holnap átszállítják a Detoxba - mondja, halk szavaiból alig értek valamit. - Eliott, nekem már csak ő maradt - újra zokogásban tör ki. Átnyúlok hozzá és az ölembe húzom. Hallgatom egyenletes szuszogását, és aztán már csak halk szipogását. Ha valaki nekem 2 nappal ezelőtt azt mondja, hogy egy szőke lányt fogok az ölemben tartani, miközben zokog, esküszöm, hogy kiröhögöm.
De most... Bria Monaah, itt ül az ölemben, és képtelen vagyok bevallani, hogy többet érzek iránta, mint az eddigi barátnőim iránt. Sőt, ő még nem is a barátnőm.
- Akkor szia, Eliott - megint feláll, de most a karjába von. Kiszabadulok keskeny karjaiból, letörlöm az arcomról vörös rúzsa foltját, és visszaülök a helyemre. Az ajtóban Bria áll, kisírt szemekkel, az eddig gyönyörűen összefogott hajából most pár száll hullámosan áll szerteszét. Felpattanok, és a karomba vonom, mielőtt újra zokogásban nem tőr ki. Szent szar! Mennyire sír, és milyen védtelen.
- Viszlát, Eliott - szólal meg a hátam mögül egy nyájas hang, amitől oldalra nézek. Az előbb megismert Kennedy áll mellettem, és engem meg Briát néz, aki most már felemelte a fejét.
- Kennedy, ő itt Briana Monaah, az egyik barátom - kezdem, és a barát szónál megszorítom Bria kezét. Még csak 2 napja ismerjük egymást, de azt hiszem.. Nem. Tudom, hogy nekem ő kell! - Bria, ő pedig Kennedy Mormadt, a Daily News-tól. Kennedy mi épp indulni készültünk. Szia - Ezzel megfogtam Briana kezét, és elvezettem attól a nőtől.
- Jól vagy? - kérdezem, amikor kinyitom neki az ajtót, és megvárom, míg beköti magát. Amikor én is beszállok a kocsiba, látom, hogy hatalmas szemeivel engem néz, és alig bírja visszatartani a sírást.
- Anyát holnap átszállítják a Detoxba - mondja, halk szavaiból alig értek valamit. - Eliott, nekem már csak ő maradt - újra zokogásban tör ki. Átnyúlok hozzá és az ölembe húzom. Hallgatom egyenletes szuszogását, és aztán már csak halk szipogását. Ha valaki nekem 2 nappal ezelőtt azt mondja, hogy egy szőke lányt fogok az ölemben tartani, miközben zokog, esküszöm, hogy kiröhögöm.
De most... Bria Monaah, itt ül az ölemben, és képtelen vagyok bevallani, hogy többet érzek iránta, mint az eddigi barátnőim iránt. Sőt, ő még nem is a barátnőm.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése