,,- Bria.. én.. nagyon szeretlek, tudod? - kérdezem, de nem várom meg, hogy válaszoljon, csak mondom tovább a jól betanult szövegemet. - Szeretném, ha nem csak a kisfiam anyja lennél, és nem csak a barátnőm. - Még egy nagy levegő, Eliott! - Azt akarom, hogy a feleségem legyél!"
LASSAN KIKELEK AZ ÁGYBÓL, A FEJEM és a pocakom már-már szétreped.
- Szia - suttogom Eliott-nak majd apró csókot nyomok álmos arcára. Halványan elmosolyodik, de nem nyitja ki a szemeit. Felém fordul, majd megfogja a kezem. Kitapogatja a gyűrűt, amit a múlthéten húzott az ujjamra, majd a mosolya még szélesebb lesz.
- Hamarosan a feleségem leszel - mondja majd újra elalszik.
Felkapom magamra a köntösömet majd lassan kisétálok az ajtón és a konyhába veszem az irányt. A pici Mark már felébredt, mert újra és újra belém rúg. A szememet forgatva sétálok a konyhába majd egy tál müzlit készítek elő magamnak. Mark nem szereti a müzlit, pedig én csak azt reggelizek most. Nem is tetszik neki, ezt pedig újabb rúgással érzékelteti.
- Jól van, édesem, elég lesz - mondom neki, bár tudom, hogy nem hallja. Mégis, varázslatos módon abbahagyja a kínzásomat. Elmosolyodok és végigsimítok a pocakomon. Még egy hónap. Sőt, már annyi se. Olyan gyorsan eltelt ez az egész. Még csak most tudtam meg, hogy terhes vagyok, de már maholnap meg is szülök. Hogy félek-e? Igen. Nagyon félek. Ezidáig nagyon sokat olvastam a szülésről és be kell vallanom: nem akarom. Ha kell, akkor altassanak el, vagy nem tudom hogy megy ez.
- Jó reggelt, szívem - nyom puszit az arcomra Eliott majd kiveszi a reggelijét a hűtőből: tojás, szalonna. Elmosolyodok majd kitöltök neki egy pohár kávét amit azonnal meg is iszik.
Mint az öreg házasok úgy viselkedünk egymással. Ez is jobb, minthogy veszekedjünk. Nem?
*1 hónap múlva, március 14.*
MEGKAPASZKODOK A KONYHAPULTBA MAJD ELIOTT NEVÉT KEZDEM KIABÁLNI.
Ő azonnal szalad, a telefonnal a kezében, alattam tócsa. Elfolyt a magzatvizem, ami azt jelenti, hogy megszülök.
- Hívom a mentőket. - Eliott láthatóan izgatottabb mint én, pedig én fogok megszülni egy körülbelül háromkilós gyereket, de Eliott fog elájulni.
A mentősök pár percen belül kiérkeznek, de én addigra már a padlón ülök és a hasamat fogom, ami mintha szét akarna repedni. Eliott mellette guggol és nyugtatgat, de ő rosszabbul néz ki mint én.
- Semmi baj nem lesz, kicsim - mondja, de inkább magát nyugtatja mint engem. Ekkor rontanak be a mentősök, majd felsegítenek a földről és egy ágyra tesznek, amivel betolnak a mentőbe. Eliott már összepakolta a cuccaimat, ezért ő velünk együtt száll be a kocsiba.
- Hívd fel Mira-ékat, hogy jöjjenek a kórházba ők is - mondom nyögvenyelősen, mert a fájdalmak egyre rosszabbak. A vőlegényem remegő kezekkel veszi elő a telefont majd megvárja míg Mira felveszi.
- Szia...Aha, minden rendben... Nem... Annyi, hogy Bria...Nem, nincs vele semmi baj!... Hagyod, hogy végigmondjam? - sóhajt. - Na...Mira, nyugodjál már le, mert mérges leszek... Bria szül... nem, nem most... Most megyünk szülni... Igen, gyertek ti is oda... Ne te vezess!... Ó, istenem, te nő! Na, majd ott találkozunk... Szia. - Leteszi majd elneveti magát. Összehúzom a szemeimet, a számra harapok, próbálok nem felkiáltani, de a fájdalom erősebb, így egy hangos nyögés szökik ki belőlem. Eliott ijedten szorítja meg a kezemet, közben az egyik mentős letörli a homlokomról az izzadtságot.
Nem tudom az időt, de körülbelül 10 perc alatt érhetünk be a kórházba, ahol azonnal kigurítanak a kocsiból, Eliott utánam rohan, de egy ajtóval választanak el minket egymástól.
- Hova visznek? - kérdezem kábán. Az egyik orvos valamilyen gyógyszerekről beszél, de nem értem a szaknyelvet.
- Maradjon nyugodt, kisasszony - feleli az orvos, de én mint egy kisgyerek, húzogatom a köpenye ujját.
- Mi történik velem?
- Szül, kisasszony. A baba már nagyon kiakar jönni, ezért a vajúdási idő is rövidebb lesz. Most bevisszük egy szobába, ott kap fájdalomcsillapítót és egy óra múlva meg is lesz a kisfia - mondja az orvos, akit már alig-alig látok. Elhomályosodik a kép, mintha gyengénlátó lennék.
- Hol van... hol van a vőlegényem?
Az orvos körülnéz majd biccent az ajtó felé, ami kinyílik és Eliott szalad be rajta nyomában Mira és Jay. Az ápolók elmosolyodnak, én pedig furcsán pislogva nézem a vőlegényemet, aki ijedten és aggódóan néz vissza rám. Mintha beszélnének hozzám, de én semmit se hallok. Lehunyom a szemem, majd hatalmába kerít a jól ismert érzés: elalszok.
Valaki a szemembe világít.
- Vigye innen azt a szart - szólalok meg, majd vissza is szívom, mert az orvosom támaszkodik felettem.
- Bocsánat - nevet fel kedvesen. A távolból halk sírdogálást és csitítgatást hallok, de nem tudok mozdulni. Valaki a nevemet mondja, aztán Mira nagy szemei rémlenek fel előttem, aki olyan büszkén néz rám, mintha az anyám lenne. Felvont szemöldökkel nézek vissza rá.
- Miről maradtam le? - kérdezem rekedten.
- Bemutathatom neked az újdonsült családtagot, Mark Bomer-t? - kérdezi, majd egy pillanatra eltűnik. Aztán az orvos segít nekem felülni, és akkor... meglátom Őt. Mira kezében fekszik, teljesen bepólyálva. Semmi nem látszik ki belőle, majd amikor a legjobb barátnőm a kezembe adja, akkor látom csak igazából. Csukott szemei egyszerre felnyílnak, körültekintően néz rám. Csodaszép kék szemeiben felcsillan a felismerés: én vagyok az anyukája. A szemeim megtelnek könnyekkel, de most nem érdekel.
- Szia Mark. Üdv a családban, édesem - suttogom majd csókot nyomok apró homlokára. Eliott a sarokban álldogál a szemeit törölgetve.
- Sírsz, életem? - kérdezem halkan nevetve, ő pedig kihúzza magát majd oda lépked mellénk. Szájoncsókol, majd Mark arcára is puszit nyom.
- Annyira gyönyörűek vagytok így - szólal meg Mira, majd felnevetve megtörli a szemeit.
- Gratulálunk - mondja Jay és lő rólunk egy képet a mobiljával. Mark halkan nyöszörögni kezd, majd apró kezeit ökölbe szorítva ütlegelni kezdi a levegőt. Eliott csillogó szemekkel nézi az apró teremtést.
- Ez a gyerek tiszta apja - szólal meg majd átveszi tőlem a picit, aki lehunyja nagy szemeit és szuszogva aludni kezd.
Minden mozdulata gyönyörű. Minden tette hihetetlen. A kezemben fekszik, néha nyöszörög egy picit, de amúgy nyugodt gyerek.
- Na, és hogy viseli az éjszakákat? - kérdezi Mrs. Bomer, amikor egyik nap bejön a kórházba. Aki bejön, az szokásosan eláraszt mindenféle jóval: csoki, víz, édességek. A picinek pedig rengeteg ruha, amire egyáltalán nincs szüksége, de nem lehet őket visszautasítani.
- Néha felsír. Akkor rohanok, mert ugye a másik szárnyban fekszik. Mire oda érek, rendszerint vissza alszik, és akkor jöhetek vissza - mondom miközben Mark a mellkasomon pihen. Mrs. Bomer ugyanolyan csillogó szemekkel nézem a fiamat, mint Eliott.
- Azért fura, hogy császároztak - szólal meg pár pillanat múlva.
- Igen. Nem sokra emlékszem, csak azt tudom, hogy nagyon fáj a heg - felelem. - Az orvosok szerint viszont muszáj volt megcsászározni, mert különben veszélyes lett volna szülni. De egy ilyen gyönyörű teremtésért megérte.
- És Eliott? Ő hogy viselkedik mint apa? - Mrs. Bomer mosolyogva átveszi tőlem a fiamat, majd a kiságyba teszi, ami azért van itt, hogy le tudjam tenni napközben aludni.
- Azt hiszem már az egész ország tudja, hogy apa lett - nevetek fel halkan. A vőlegényem anyukája is mosolyog, de valami nyugtalanító van abban a mosolyban. - Valami baj van?
- Tudok arról, hogy Eliott verekszik - mondja ki kerek perec. Nagy szemekkel pislogok majd félrepillantok. Eliott sose akarta, hogy az anyja megtudja, hogy miben utazik.
- És.. mit szól hozzá? - kérdezem halkan. Mrs. Bomer csendben van, érzem hogy engem néz ezért rápillantok.
- Nincs bajom vele - mondja majd elmosolyodik. Nagy kő esik le a szívemről. - Csak ne mondd el neki, hogy tudom.
- Nem fogom - rázom meg a fejem.
Szóval Eliott anyja tudja, hogy a fia verekszik, de örül neki. Ez.. érdekes.
Szia Ágnes! Persze, és örülök, hogy tetszik a blog. :)
VálaszTörlésA blogjaidat kitettem, te jössz! :)
Bri